Villámvédelem és érintésvédelem felülvizsgálat. AE-General Kft

 

Villámvédelem a 21.század egyik legnagyobb jelentőségű feladata, megóvni készülékeinket a tönkremeneteltől, amit egy váratlan pillanatban e természeti jelenség okoz. Napjainkban a háztartások, irodák, gyárak, üzemek működtetését elektronikai eszközök, számítógépek végzik. Ezekre az eszközökre a villámcsapás következtében fellépő túlfeszültség végzetes lehet. Ki ne találkozott volna a mindennapokban túlfeszültség által tönkrement elektronikai készülékkel. A másodperc törtrésze elég és már is százezrekben mérhető a keletkezett kár. Előzze meg egy jól megtervezett és kivitelezett villámvédelmi berendezéssel.

A villámvédelem áll külső eszközökből, amelyek közvetlenül a villámáram földbe való levezetésére alkalmasak illetve úgynevezett belső eszközökből, amelyek a villámcsapás másodlagos hatását csökkentik több lépcsőben. Villámvédelem létesítéséről a 28/2011.(IX.6) BM rendelet, azaz az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) III. rész XIV. fejezete VILLÁMVÉDELEM címmel rendelkezik, amely elsősorban a tűz elleni védekezéssel kapcsolatban teszi szükségessé villámhárító berendezés létesítését.

Az OTSZ alapján a villámvédelmi berendezések a továbbiakban a létesítésük ideje alapján két különböző, de azonos funkciót ellátó rendszerre bonthatóak. Az egyik rendszer az ún. „norma szerinti” azaz tervezése, kivitelezése megfelel az MSZ EN 62305 szabványsorozatnak, a másik rendszer a „meglévő nem norma” szerinti, azaz tervezése, kivitelezése megelőzi az MSZ EN 62305 szabványsorozat bevezetését. Előfordul azonban, hogy az említett rendelet nem írja elő villámvédelmi berendezés létesítését mégis azt javasoljuk, ha építkezik, felújít gondoskodjon megfelelően méretezett rendszer kiépítéséről.

Cégünk az AE-General Kft. 1998-ban alakult általános villamosipari munkák, mint tervezés, villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok, kisebb villanyszerelési munkák elvégzésére. Tapasztalatot gyűjtöttünk a legismertebb gyártók alkatrészeinek, készülékeinek felhasználásával. A tervezést, a kivitelezést és a felülvizsgálatot vállaljuk a háztartásoktól a legnagyobb ipari üzemekig. Másik fontos terület a villamos biztonságtechnikában az érintésvédelem felülvizsgálata, melyhez rendelkezünk a szükséges képesítéssel és mérőeszközzel. Az érintésvédelem nem jelent mást - ha alkalmazzuk - hogy a berendezések fémrészeinek megérintésével nem kerülhet az ember halálos áramütést okozó áramkörbe. Az érintésvédelem megfelelőségét méréssel ellenőrizni lehet és az erről kiadott jegyzőkönyvvel kell dokumentálni.

A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a mérés körülményeit, a megbízó adatait, a mérőműszer adatait és minden egyes mérési ponton mért értéket kiértékeléssel a megfelelőségről. A mérést a szabványban rögzített időszakonként meg kell ismételni, ellenőrizve a villamos berendezések állapotát, megfelelőségét. A villámvédelem ellenőrzéséről szintén jegyzőkönyvet kell készíteni, amely részletekbe menően tartalmazza az építmény villámvédelmi besorolását az ahhoz tartozó villámvédelmi fokozatot és a valóságban felszerelt berendezés megfelelőségét. A „norma szerinti” felülvizsgálatról és annak gyakoriságáról a fentebb említett OTSZ 226§ (1) (2) és 227§ (1) (2) bekezdései rendelkeznek. A „meglévő nem norma” szerinti berendezés felülvizsgálatáról az OTSZ 228§ (1) (2) és 229§ bekezdései rendelkeznek. Az előírás lényege, hogy ellenőrzés szükséges új berendezés létesítésekor, minden olyan épületre vonatkozó átalakítás után, amely a villámhárító hatásosságát befolyásolhatja, abban az esetben is, ha a meglévő berendezés megrongálódik, közvetlen villámcsapás éri és ezáltal elveszítheti hatásosságát. Tisztelt érdeklődő, Ön aki időt szánt e sorok elolvasására kérem gondolja végig, hogy az értékeinek a megőrzését mennyire tartja fontosnak, mennyire fontosak a számítógépén tárolt adatok és ennek tükrében döntsön megéri-e pénzt fektetni a megelőzésbe. Amennyiben úgy érzi, hogy kérdése van a témakörben kérem hívjon telefonon vagy írjon e-mailt az elérhetőségünkre, hogy választ tudjunk adni Önnek. A kérdés, érdeklődés nem kerül pénzébe, ne felejtse a villámvédelmi készülékek ára és az elektronikai eszközeinek az ára között nagy különbség van, természetesen a villámvédelmi készülék az olcsóbb. Érintésvédelem esetén is gondoljon ránk, egy egyszerű eszközzel az úgynevezett áramvédő kapcsolóval hétköznapi nevén FI relével megelőzhető, hogy veszélyes áramütés érje, még abban az esetben is, ha valamely készüléke meghibásodik és a normál védelem nem működik. Az áramvédő kapcsolók megbízhatóak és ezáltal sokkal nagyobb biztonságban érezheti magát.

Felülvizsgálat kötelező minden kommunális és ipari létesítményben. Társasházak, iskolák, kórházak, egyéb közintézmények, áruházak, raktárak, gyárak érintésvédelmi és villámvédelmi felülvizsgálata szükséges időszakonként.